Log-in

 

2013/2014-es tanév kutatási eredményei - végzett hallgatók

2015/2016-os tanév kutatási eredményei - 2010-2013 között végzett hallgatók

2016-os év kutatási eredményei 2017. március elejétől válnak elérhetővé!

Az Alumni szervezetről

Az egyetemi ALUMNI (öregdiák rendszer) célja, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem egykori hallgatói és az Egyetem között kapcsolatot építsen ki, erősítse az egyetemi hagyományok ápolását. Az ALUMNI rendszer elősegíti továbbá az egykori hallgatók egymás közötti, az egyetemi vezetéssel és oktatókkal való kapcsolatainak kiépítését, fenntartását.

Rendezvényeink

2016. november 24-25. Öregdiák találkozó az 5 és 10 éve végzett hallgatók számára.

2016. április 28-29. Öregdiák találkozó a 2014/2015-ös tanév hatodévesei számára. Meghívó

2015. november 26-27. Öregdiák találkozó a 2010-ben végzettek részére.

Lelki közösség - tudósítás az első öregdiák találkozóról!

Alumni portrék

www.kozossegben.hu

Kapcsolat

dr. Orosz Gábor Viktor, DPR vezető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sági Andrea, DPR referens: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Regisztráció

Az Egyetem ALUMNI rendszerébe a letölthető regisztrációs lap beküldésével lehet jelentkezni.

Kérjük, hogy a kitöltött regisztrációs lapot Sági Andrea DPR referens részére küldjék vissza!

Alumni gyűrűk

 ALUMNI gyűrűk

A gyűrűk az alábbi címen és elérhetőségeken rendelhetőek meg. A megrendeléshez szükséges az Evangélikus Hittudományi Egyetemen való végzettséget igazoló oklevél. A gyűrűk ára függ a mérettől és a felhasznált anyagtól egyaránt!

A régi hit a jelen talaján növekedjék! – Elkészültek az EHE emlékgyűrűi - tudósítás az evangelikus.hu oldalon

Példaként: az "A" gyűrű ára ezüstből, rhodium bevonattal bruttó 35 000 Ft, míg a "B" gyűrű ára ugyancsak rhodium bevonattal bruttó 30000 Ft.

A regisztrált ALUMNI tagok a gyűrűk árából 15% kedvezményre jogosultak! Kérjük, hogyha a kedvezményt érvényesíteni szeretné, regisztráljon rendszerünkbe!

1085 Budapest József krt. 50.

tel: 061/631-90-04

nyitva : hétfő-péntek 10-18

Honlap: http://www.orasotvos.hu/rolunk

Facebook oldal: https://www.facebook.com/orasotvos/

Egyetemtörténet

Orosz Gábor Viktor: Soprontól Sopronig - Evangélikus Hittudományi Kar az egyetemen

 

Keresés

Mit tanulhatok itt?

    teológus, lelkész, kántor, hittantanár, katekéta-lelkipásztori munkatárs szakok, szociáletika, Biblia-teológia szakirányok, egyházzene, etika, egyháztörténet, vallásismeret, pedagógusok továbbképzése ...

Terminusok

Irattár

Sólyom Jenő Alapítvány

Az EHE támogatására

Számlaszám:

 

 

 

11714006-20309868

Adószám:

18049000-1-42

dpr

Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház

 

Go to top