Színek és egyházak harmóniája

Megjelent az új, ökumenikus igehirdetés-kötet

Hány percet beszélhet egy lelkész a szószéken? Igényli-e egy lelkipásztor a visszajelzést a hívektől? És mennyire kötött vagy szabad a prédikáció egyes felekezetekben? – Ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk 2015. november 25-én a Színek harmóniája című ökumenikus igehirdetés-gyűjtemény bemutatóján.

Egyedülálló könyvet tarthattak kezükben az érdeklődők szerdán az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE). Olyan ökumenikus prédikációskötetre ugyanis még nem volt példa, melybe hat különböző keresztény felekezet hatvanöt lelkésze írt volna.

A hatvanöt igehirdetés az evangélikus perikóparendet követi, így advent első vasárnapjától haladva olvashatjuk az írásokat, kiegészülve az ünnepi – karácsonyi, vízkereszti, pünkösdi, húsvéti – prédikációkkal is.

A Színek harmóniája bemutatóján a testvéri közeledés jegyében Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Lukács László piarista szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola professor emeritusa vett részt. A kerekasztal-beszélgetés vendégei – Kézdi Beáta újságírónak, az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársának a vezetésével – kulisszatitkokat is elárultak, a prédikációra való felkészüléstől az igehirdetés nehézségein át, egészen az igehirdetés utáni visszajelzésekig.

„Egy-egy igehirdetés után lelkigondozásra szorul a lelkész” – mondta ironikusan Steinbach József püspök –, mivel a hívők ma már a kézfogáson és a „Szép volt!”-on kívül nem nagyon beszélnek a prédikáció rájuk gyakorolt hatásáról. A következő hét közepén talán már az igére sem emlékeznek sokan – tette hozzá Gáncs Péter. A lelkészeknek pedig – mint kiderült – hiányzik a visszajelzés. Ugyan a szószékről folyamatosan figyelik a hívők reakcióit, ez mégsem ér fel egy-egy jó szándékú kritikával vagy építő, dicsérő mondattal.

A három meghívott vendég abban is egyetértett, hogy „a kevesebb több”, tehát a prédikáció nem lehet hosszabb tizenöt percnél. Bár a perikóparend csupán az evangélikusokat és a katolikusokat segíti – a református lelkipásztorok szabadon prédikálhatnak –, az újfent közös pont volt, hogy mindannyian vázlatból beszélnek. Mint mondták, a hívő megérzi, ha felolvasott, nem átélt szöveget hallgat, és akkor rögtön be is zár. Gáncs Péter hozzátette, hogy Németországban egy továbbképzésen korábban azt tanították: írja le a prédikációját, de az elkészült szöveget már ne vigye fel a szószékre. Így a gondolati egységek megvannak a lelkész fejében, de lehetősége van váltani, improvizálni is.

A kötet szerkesztője, Szabó Lajos, az EHE rektora elárulta, hogy az igéket ő választotta a lelkészekhez. A most megjelent gyűjteménnyel a cél az lenne, hogy ne csak a lelkipásztorok vagy teológusok vegyék a kezükbe, hanem felekezettől függetlenül azok a hívek is, akik valamiért nem tudnak eljutni a templomba, illetve akik egy-egy írott igehirdetésben is szívesen elmélyülnének. A prédikáció táplálék, célja pedig, hogy általa épüljenek és megmozduljanak a hívek – hangzott el Lukács László professzortól.

Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója, a kötet felelős kiadója pedig hangsúlyozta: számára izgalmas tapasztalat lesz, hogy a kötetben mennyire találják meg a mai emberrel a hangot a különböző felekezetű lelkipásztorok.

„Külön öröm számomra, hogy ez a könyv már most, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója előtt megjelent, mutatva azt, hogy ennyi felekezet tud együtt gondolkodni és megjelenni egy kiadványban” – zárta a beszélgetést Gáncs Péter.

Forrás: evangelikus.hu

Fotók: Rosta Izabella

 

Go to top