Az Evangélikus Hittudományi Egyetem

pályázatot hirdet

a gyakorlati hatodéves képzéssel kapcsolatos

mentori szolgálatra, illetve gyakorlati gyülekezeti státuszra

a 2018-2019-es tanévre

Pályázati kiírás:
Olyan lelkészek jelentkezését várjuk, akik sokoldalú gyülekezeti munkát végeznek, és készek egy VI. éves hallgató (lelkészjelölt) munkájának irányítására és lelkészi szolgálatba való bevezetésére, valamint részt vesznek az EHE által szervezett mentori előkészítő konferencián.
A megbízást kapott lelkészekkel és gyülekezetekkel az egyetem együttműködési megállapodást köt. A mentorok és a gyülekezetek ezáltal közvetlenül is bekapcsolódnak a gyakorlati lelkészképzés munkájába. A gyülekezetektől a szolgálatok biztosítása mellett a lelkészjelölt megfelelő elhelyezését és ösztöndíj-kiegészítő támogatást kérünk.
Gyakorlata idején a lelkészjelölt a mentor vezetésével végezhet gyülekezeti szolgálatot.


A pályázatnak tartalmaznia kell:
a gyülekezeti munka rövid (legfeljebb 60 soros) bemutatását
a pályázó lelkész motivációját
annak közlését, hogy milyen módon tudnak a hallgató részére 10 hónapon át szállást és ösztöndíj-kiegészítést biztosítani
a gyülekezet felügyelőjének aláírását, igazolva a gyülekezet presbitériumának hozzájárulását

Jelentkezés módja:
A jelentkezéseket - postai úton eredeti aláírással és email útján is - a következő címre kérjük küldeni:
Evangélikus Hittudományi Egyetem Rektori Hivatal (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.)
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A pályázatok beérkezési határideje: 2018. február 28.
Kérjük, a pályázási szándék egyidejű jelzését a területileg illetékes püspöki hivatalba.

 

Budapest, 2017. december 18.


Dr. Szabó Lajos
rektor

Gyakorlati Tanszék, tanszékvezető


Dr. Pángyánszky Ágnes

Gyakorlati Intézet, intézetvezető