A 2016. évi őszi Hitoktatási Továbbképzési Nap programja:

 

Csodák elbeszélései – a hitoktatásban


Valóban száraz lábbal keltek át a zsidók a kivonuláskor a tengeren? Hogyan lehetett elég 5000 embernek két hal és öt kenyér? Tényleg nem fogyott ki a korsóból az olaj? Mit jelentett a beteg ember és a környezete számára a gyógyulása? Mit jelent ez nekünk ma? A csodatörténetekkel való foglalkozás a hitoktatásban az egyik legnehezebb téma, pedig minden korosztály izgalommal várja. Ezen a továbbképzési napon igyekszünk biblikus teológiai és valláspedagógiai segítséget nyújtani a csodák elbeszéléseinek hittanórai feldolgozásához.


Program: 9.00-9.15 érkezés, regisztráció

9.15-9.30 Csodás anyagok – vizuális ráhangolódás

9.30-9.45 Áhítat

9.45-10.15 Világképünk és a csodák

10.15-10.45 A csodák üzenete az Ószövetségben

10.45-11.00 kávészünet

11.00-11.30 Az evangéliumi csodák típusai és üzenetük

11.30-12.00 A gyermek fejlődése és a csodák

12.00-13.00 ebéd (12.45-13.00: további csodás anyagok)

13.00-16.00 1. csoport (30 fő) Padlóképes foglalkozás (Kett-módszer) 2. csoport (20 fő) Bibliai bábos foglalkozás 3. csoport (30 fő) Teológiai beszélgetés a csodákról, szakmódszertani segítség az új hittankönyvek leckéihez

 

CSODÁK A BIBLIÁBAN - CSODÁK AZ ÉLETÜNKBEN

Szöveg: Sefcsikné Dugár Éva (Szekszárd), Jerabek-Cserepes Csilla (Kajárpéc, Győr)

Forrás és további képek: http://www.evangelikus.hu/csodak-bibliaban-csodak-eletunkben

 
 
Budapest – Az idei őszi hitoktatói továbbképzésre 2016. november 19-én, szombaton került sor az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének szervezésében. Közel nyolcvanan gyűltünk össze az ország különböző pontjairól hittanárok, lelkészek, pedagógusok, hogy a csoda kérdését körüljárva együtt, egymástól tanuljunk.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A témára való vizuális és lelki ráhangolódásként Raffai Balázs hitoktató, kémiatanár először a Bibliai történetek a laborban (BibLab) című programból adott ízelítőt, melynek célja nem a bizonyítás, hanem az a felismerés, hogy a teremtett világ élettelen anyagai és a természetben működő – néha egyszerű, néha bonyolult, néha meglepő és érdekes – folyamatok mögött is a Teremtő Isten szándéka és gondviselő akarata áll. Majd áhítatában stílszerűen és megkapóan a krisztusi világosság megélésének jellemzőit az égés feltételeivel hozta párhuzamba: az Atya, aki elkezdte bennünk munkáját, aki tűzre lobbantott (égési hőmérséklet), Szentlélek, aki folyamatosan táplálja életünket, a bennünk pislákoló világosságot (oxigén) és Jézus, aki saját életpéldájával önfeláldozó életre hív bennünket(éghető anyag).

A délelőtti – nem csak az értelmünket, hanem a lelkünket is gazdagító – előadások sorozatát Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem valláspedagógiai tanszékének vezetője nyitotta, aki az emberiség csodához való viszonyát és a világkép változásának összefüggését mutatta be számunkra. Míg az ókori ember fő kérdése a ki? és miért? volt, addig a felvilágosodott ember már a dolgok mögé szeretne látni és leginkább a hogyan? kérdésre szeretne választ kapni. A csoda egyszerre szóltja meg értelmüket és hitünket. Ahhoz, hogy elkerüljük a hit és a tudomány szembeállításának tévútját, el kell fogadnunk, hogy a bibliai elbeszélések lényege nem a csodák végbemenetelének magyarázatában és megértésében, hanem annak a hitvallásnak a felismerésében rejlik, hogy van Valaki, aki kézben tartja és irányítja az eseményeket: pont akkor és pont úgy cselekszik, hogy az Ő terve és akarata nyilvánvalóvá váljon. A csoda túlmutat a természeti törvények (meg)változásán. Az „igazi” csodát a kapcsolatokban történő, egzisztenciális változás jelenti: szabadulást a magány, a félelem, a gőg és sok egyéb rabságunkból. A csodát elsősorban nem érteni kell, hanem átélni, erre hívta Nikodémust is Jézus azon az éjszakán, és erre hív minket is.

Varga Gyöngyi az ószövetségi tanszék tanára az ószövetségi csodák elbeszéléseinek üzenetéről beszélt. „A hit nem annyira a csodák láttán születik az ószövetségi történetekben, sokkal inkább a történelem urában való hit a legnagyobb csoda – hangsúlyozta a bibliai szerzőkkel együtt –, aki az (össze)tört+én-elem-ekből szövi egybe, majd szövi újjá életünket, világunkat.

Cserháti Márta az újszövetségi tanszék tanára az evangéliumi csodákról és azok elbeszéléséről szólt. Összevetette a jézusi csodatételeket korának más csodáival és csodatevőivel, kiemelve Jézus gyógyításaiban a hit szerepét, a személyes kontaktust, a társadalomba való visszahelyezést. Kiemelte továbbá, hogy a csoda aktuális esemény a jelenlevők számára, utólag nem bizonyítható. A csoda a hit tapasztalata, nem pedig bizonyítéka, nem rendkívülisége és megmagyarázhatatlansága teszi fontossá számunkra, hanem az a felismerés, hogy Isten cselekedett velünk.

Csáky-Pallavicini Zsófia a pszichológia, a pedagógia felől közelítette meg a témát, azaz a gyermekek csodához való viszonyáról és a bibliai csodatörténetek tanításának pszichológiai vonatkozásairól beszélt, felhasználva a különböző hitfejlődési elméleteket, ill. Baldermann meglátásait.

A finom ebéd után belevetettük magunkat a gyakorlatba: három különböző csoportfoglalkozás közül választhattak a résztvevők. A „hagyományos” csoportbeszélgetésen Csepregi András, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium iskola-lelkészének vezetésével őszinte, baráti beszélgetés bontakozott ki, ahol egyrészt Isten hatalmának és szeretetének saját, személyes életünkben megtapasztalt csodáját, másrészt hivatásunkban megtapasztalt örömeinket, nehézségeinket oszthattuk meg egymással.

Már többször visszatérő lehetőség volt a bábos foglalkozás Krista Antita bábszínész vezetésével, ahol a bábok fajtáival, készítésével, a bábozás alapvető fogásaival, a hitoktatásban való alkalmazhatóságával ismerkedhettek meg az érdeklődők, ötleteket is gyűjtve a tavasszal megrendezendő bábtalálkozóra.

Újdonság volt a Németországból, Franz Kett teológus-pedagógustól származó úgynevezett padlóképes módszer, melyet Sipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola gyakorlati tanára ismertetett a harmadik csoport tagjai számára. A csoportos munkamódszer középpontjában a teremtett és megváltott ember áll, aki közösségben él, talál magára és fedezi fel az élet értelmét. Isten adja élete értelmét és célját, ő hívja meg a közösségre. A módszer leglátványosabb eleme a foglalkozások során elkészülő padlókép, amely a közös alkotás örömére, a közösen választott célra irányítja a figyelmet és lehetőséget ad az elmélyült munkára. A módszer lényegét saját élményen keresztül igyekeztek elsajátítani a csoport tagjai, a foglalkozáson két padlókép is készült.

Beszámoló a foglalkozásról:

Táncoltunk: azaz előre haladtunk, visszaléptünk, mosolyogtunk, izgultunk, helyet kerestünk és helyet adtunk..., merthogy a módszer szerint életünk fontos dolgait, életfeladatait kiskorunktól tanulgatjuk, akár a táncon keresztül is, és ezeket a foglalkozásokon tudatosítanunk kell, lehet. Aztán megkerestük a középpontot: térben és lélekben, azt, ahova, amire figyelmünket irányítani akarjuk, persze előtte alaposan megismertük azt a karikát, amivel kijelöltük azt: azaz az előbbiekhez hasonlóan megfogtuk, vártuk, elfogadtuk, továbbadtuk, elengedtük stb. Ezután választottunk: egy-egy selyemkendőt választottunk, megismertük, játszottunk vele és rácsodálkoztunk (mert csodadolgokra voltak képesek ezek a kendők), majd kapcsolódtunk általuk a középponthoz, ahova a Jézust ábrázoló kendő és világító gyertya került.

És ebben az órában nem csupán megtanultuk, hogy életünk közepe Jézus (legyen, lehet), hanem átéltük ezt. Hasonlóképpen a második foglakozáson, ahol a felénk közelítő, adventben minket megszólító angyallal találkozhattunk, aki Máriához hasonlóan minket is megszólít: „áldott vagy”. E két foglalkozáson való részvétel persze nem tett minket a módszer szakértőjévé, de az élményen túl új lehetőséget mutatott meg a ránk bízott emberek, gyerekek elérésére, s ha megtetszett, belevághatunk a tanulásba.

Hálásak vagyunk, hogy ezen a napon is rácsodálkozhattunk a teremtő Isten alkotásaira, egymás sokszínűségére, a közösség erejére.

Ezúton is köszönjük a szervezők és az előadók munkáját!