• A bensheimi ökumenikus intézet 59. éves konferenciája - 2015

 

 

 

 

A bensheimi ökumenikus intézet 59. éves konferenciája

 

A német protestáns egyházak bensheimi ökumenikus intézetének 59. éves konferenciáját február 27-28-án tartották. Ennek témája megemlékezés volt Husz János halálának közelgő 600. évfordulójáról (július 9.) és általában a konstanzi zsinatról (1414-1418). Jürgen Miethke ny. heidelbergi történész professzor a konstanzi zsinat történelmi hátterét elemezte. A zsinat mindhárom pápa lemondatásával (XIII. Benedek, Avignon; XXIII. János, Pisa; XII. Gergely, Róma) megszüntette a nagy egyházszakadást (1378-1416), helyreállította az egyház egységét. A zsinat döntéseiben ésszerűségre törekedett, „nem volt sem eszkatologikus, sem utópisztikus áttörés”. Volker Leppin, a tübingeni egyetemen a reformáció történetének professzora a reformáció előzményeiként a pápai hatalom korlátozottságát és korlátozását valló teológusok gondolatait mutatta be. William Occam többek között azt állította, hogy az egyházat csak a nők is megtarthatják. Pierre d’Ailly bíboros Krisztus mint caput essentiale ecclesiae hangsúlyozásával kívánta relativizálni a pápai hatalmat. Francesco Zabarella bíboros, a zsinat résztvevője szerint az egyház congregatio fidelium, a pápának is alá kell vetnie magát neki. Luther majd nyomatékosítja, hogy hitbeli dolgokban a zsinat is tévedett, és a Szentírás marad az egyetlen zsinórmérték. Luther többek között így emlékezik meg: „Eddig tudtomon kívül minden Husztól tanítottam és tartottam.” Husznál persze a megigazulás nem játszik központi szerepet, gyakorlatilag nem kérdés. Jiri Just és Jaroslav Sebek, a Cseh Tudományos Akadémia kutatói Husz örökségének hazájában történő ápolásáról szóltak. A Cseh Testvérek első két nemzedéke alig-alig említi. Az utraquisták 1524-ben külön írásban ünneplik, egyszerre fontos lesz, 1541-ben pedig rá vezetik vissza a gyülekezetet. Zinzendorf valószínűleg nem olvasta Husz műveit, de Comeniustól az életét igen. A huszitizmus fő hőse 1848-ig Žiska volt. 1869-ben, Husz születésének 500 éves jubileumára nagy ünnepséget rendeztek szülőfalujában. Az új csehszlovák állam nemzeti hősnek tekintette, 1925-ben halála napját nemzeti ünneppé nyilvánították. 1939-től a náci megszállás elleni tiltakozás jelképe. 1948-tól a kommunista rezsim új tartalmat próbált adni Husz munkásságának mint a kizsákmányolókkal szembeszálló népi hősnek. Lutherrel szemben Müntzerhez hasonlították mint aki végig a jó oldalon állt. II. János Pál 1990-es csehszlovákiai látogatásán sajnálattal emlékezett meg Husz haláláról és az azáltal okozott sebekről. Václav Hável számára Husz az értelmiség világ iránti felelősségét testesítette meg. Husz írásai közül a Konstanzból írt levelei a leginkább szívbe markolóak, a zsinat utáni terveivel. Martin Rothkegel, az elstali baptista teológiai szeminárium egyháztörténész professzora Husz protestáns recepciójáról beszélt. Luther maga is azt mondta, hogy ha korábban is ismerte volna Husz műveit, már a lipcsei dispután (1519) egyetértett volna velük. Csehországban 1520-ig csak három rövid írása volt forgalomban. 1524-től jelentek meg művei német fordításban. Flacius 1558-1568 között három nagy kötetben jelentette meg az ő és Prágai Jeromos műveit, ez a XIX. század közepéig, Jan Palacky munkásságáig mértékadó volt. Friedrich Schweitzer, a tübingeni egyetem valláspedagógia-professzora a protestáns mártírokról mint lehetséges példaképekről beszélt. A mai 21 évesek 2 százaléka választ történelmi hőst példaképnek, ha egyáltalán választ valakit. Dietrich Bonhoeffernek és Martin Luther Kingnek is tehát alig-alig van ilyen funkciója. Még a Bonhoeffer nevét viselő gimnáziumok is olyasmiket hangsúlyoznak a névadó kapcsán, amelyekhez nem szükséges a keresztény vértanúnak lenni: szolidaritás, konfliktuskezelés, tolerancia. Andrea Strübind, az oldenburgi egyetem baptista egyháztörténész professzora a „gyógyító emlékezés” esélyeit és kockázatait elemezte. Az eljárást eredetileg karizmatikus-pünkösdi körökben az átmeneti, konfliktus utáni társadalmak számára találták ki. Így például Dél-Afrikában, Észak-Írországban és Romániában is foglalkoztak vele. Egy mondatban: az ősök hibái, bűnei miatti rossz lelkiismeret, úgy is mondhatjuk, poszttraumás stressz gyógyításáról van szó. Az Ökumenikus Charta is ajánlja. A Lutheránus Világszövetség strasbourgi ökumenikus intézetében 2017-re tervezik az evangélikusok és a mennoniták történetének közös feldolgozását. A reformáció területén legalább háromezer újrakeresztelőt, köztük sok nőt ítéltek el eretnekként és végeztek ki.

Befejezésül hadd idézzem Reinhard Frieling, az intézet egykori igazgatója (1981-1999) hozzászólását: „Kit, mit ünnepelünk 2017-ben? Krisztust – 2017 (is) Krisztus-év.”

Szentpétery Péter


  

 

 

 

 

A Tübingeni Ökumenikus Intézet alapításának ötvenedik évfordulója

 

Az 1964-ben, a II. Vatikáni zsinat fejleményeinek hatására alapított intézet fél évszázados jubileumát január 20-án este rövid konferenciával és utána fogadással ünnepelték. Jelen sorok írója az alkalmon a Societas Oecumenica titkáraként vett részt, Kránitz Mihály professzorral (PPKE HTK), a társaság másik magyarországi tagjával együtt.

Herbert Müther (fizikus), az egyetem prorektora elmondta, hogy az intézet a katolikus teológia egyik kincse, az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd nagyra becsült műhelye. A fizika tudományán kívül nincs még egy intézete az egyetemnek, amelynek ennyi nemzetközi kapcsolata lenne. Az ökumené kutatásának, az egységtörekvéseknek van jövője, hiszen sokkal több köt össze, mint amennyi elválaszt. Az intézet az ökumenikus és a vallásközi párbeszéden túl a természettudományokra is tekint, és a képviselőikkel folytatott párbeszédet is szorgalmazza.

Bernd-Jochen Hilberath professzor, az intézet megbízott igazgatója szerint a zsinaton a nyitás az ökumené iránt „olyan volt, mint a mesében”. Ha nem is tette teljesen magáévá a tübingeni teológusok, köztük az intézetalapító Hans Küng reformjavaslatait, de sokat átvett belőlük. Ugyanakkor máig sem magától értetődő a tanítóhivatal és a teológia viszonya. Költői kérdésként tette fel a következőt: „Az ökumené mozgalom vagy állófogadás?” Továbbá: „Ferenc pápa az ökumenikus tavasz híve?” Mindenesetre a megújulás programját hirdette meg, és 2013-ban nem véletlenül lett az év embere.

Az intézet szoros kapcsolatokat ápol a német protestáns egyházak bensheimi felekezettudományi intézetével és a Lutheránus Világszövetség strasbourgi ökumenikus kutatóintézetével. Kiemelte az 1980 óta működő Societas Oecumenica szerepét, amelyet „az élet ökumenéjével” való foglalkozásra alapítottak, eredetileg intézményi tagokkal. (2004-2006 között a társaság elnöke volt.) A vallásközi párbeszéd még nagyobb hangsúlyt kapott a tübingeni Iszlám Teológiai Központ megalapításával (2011).

Végül a három igazgató pódiumbeszélgetésére került sor: az alapító Hans Küng (1964-1996) a jelenlegi megbízott Hilberath (1996-2013) és a hamarosan helyébe lépő Johanna Rahner, aki a Societas Oecumenica jelenlegi vezetőségének is tagja, és az augusztus 21-26. közötti budapesti konferencia témájának is ötletgazdája. Vagyis: Vitatott katolicitás/egyetemesség – sokszínűség és egység ellentmondásos viszonya.

Küng egykori tübingeni kollégája, XVI. Benedek pápa 2011. évi németországi látogatásával kapcsolatban megjegyezte: a pápa azt mondta a protestáns egyházak képviselőinek, hogy nem hozott ajándékot, pedig szerinte hozhatott volna. A protestáns egyházi hivatal elismerése lehetett volna az ajándék. A nők szerepét és a cölibátust is át kellene gondolni. Ami pedig a vallások egymáshoz való viszonyát illeti, élőszóban megismételte a Világvallások etikája c. könyvében leírtakat: a béke feltétele a vallások közötti béke –, többek között Szíriában és Libanonban is.

Hilberath többek között figyelmeztetett, hogy a megbékélt különbözőséggel nincs vége az ökumenikus erőfeszítéseknek. Kérdés, hogy a közös péteri szolgálat (vagyis nem csupán a római katolikus egyházra vonatkozóan) mit jelentene.

Johanna Rahner külön hangsúlyozta, hogy mennyire örülnek a protestáns testvérek jelenlétének. Kérdés persze, hogy újabb ötven év múlva milyen eredményekről lehet majd beszámolni. Az ökumené, úgy tűnik, hogy a dogmatikai kérdésektől egyre inkább eltolódik az etikai, illetve társadalmi kérdések felé.

Egykori tübingeni ösztöndíjasként, Küng szemináriumának hallgatójaként (1989/1990, az Apostoli hitvallásról) különösen is jó volt visszatérni, huszonhárom és fél év után újra találkozni, és erőt meríteni az augusztus végi konferenciához.

Szentpétery Péter

Kránitz Mihály felvétele

 


 

 

 

 

A Societas Oecumenica budapesti konferenciája



A Societas Oecumenica, az ökumené-kutatók európai társasága augusztus 21-26. között tartja XVIII. konferenciáját Budapesten, Egyetemünktől nem messze a Hotel Ébenben (Nagy Lajos király útja 15-17.) Eredetileg Egyetemünk lett volna az alkalom helyszíne, az építési munkák miatt azonban mást kellett keresnünk. A meghívást jelen sorok írója az intézményes tag Ökumenikus Tanulmányi Központ titkáraként adta át 2012-ben, a legutóbbi, belfasti konferencián, az Egyetem vezetésének jóváhagyásával. A Társaság hattagú vezetősége 2013. május 23-25. között látogatást is tett Egyetemünkön, ekkor még úgy volt, hogy a résztvevők egyik fele a Teológus Otthonban lesz elszállásolva. Több szállodát is megnéztünk a résztvevők másik felére tekintettel, így a Hotel Ébent is, ahol egyébként is rendeznek konferenciákat. Így önként adódott a lehetőség, ugyanakkor az eredeti terveknek megfelelően a nyitó alkalmat a zuglói evangélikus templomban szeretnénk tartani.

A konferencia témája:

Catholicity under Pressure – The Ambiguous Relationship between Diversity and Unity

Umstrittene Katholizität – Von der zwiespältigen Beziehung zwischen Vielfalt und Einheit

Magyarul elég nehéz visszaadni, a német alapján:

Vitatott egyetemesség – sokféleség és egység ellentmondásos viszonya

Az alábbiakban Dagmar Hellernek, a Societas Oecumenica elnökasszonyának, a Bossey-i Ökumenikus Intézet tanárának a Társaság honlapján olvasható bevezetőjére támaszkodunk. Gyakorlatilag minden egyház „katolikusnak” tartja magát. Nehéz azonban megragadni, hogy mit is jelent az egyes egyházak életében. A görög kath’olon kifejezés alapján „az egészre vonatkozó”, „a teljesség szerinti”. A „katolicitás” kifejezés azt kívánja érzékeltetni, hogy az egész mindig több mint a részek összessége. (A magyar „egyetemes” nem fejezi ki teljesen, azaz „katolikusan” a jelentését, de jobb híján ezt használjuk.) Benne van a Krisztus által szerzett üdvösség teljessége, amelyet az egyház közvetít. Benne van Krisztus testének teljessége, amelyet az egyház jelenít meg. És persze benne van az egyház földrajzi kiterjedése, azaz, az egész földön való jelenléte. Végül az „igazi”, „valódi” értelmében is használatos, vagyis az „ortodox” szinonimájaként, elhatárolódva az „eretnekségektől”, „tévedésektől”.

A katolicitás tehát szoros kapcsolatban van az egységgel. Amikor az „egészről” van szó, akkor nyilvánvalóan az egységről is. Ha pedig a közösség van előtérben, akkor e koinónia teológiai alapjáról van szó, arról, hogy valójában mi köti össze a tagokat, mi egyesíti az egyházat.

A keresztények/keresztyének tapasztalata ma mégis más: de facto nem csupán egy, hanem sok egyház van. A felekezeti identitás is minden másnak nevezhető mint stabilnak, a felekezeteken belül is pluralizálódás tapasztalható. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a keresztény/keresztyén hit a pluralista világban csak egy választás a sok közül. Hogyan maradhat az egyház „egy, szent, katolikus és apostoli”? A katolicitás mint az egyház ismérve nem „kifutó modell”?

A konferencia a fenti kérdésekkel és (gyakorlati) következményeikkel kíván foglalkozni.

Először azokkal a kihívásokkal, amelyekkel mindenképpen szembe kell néznünk: a pluralizáció és individualizáció. Másodszor a sokféleség és egység viszonyának különféle értékelésével, a kereszténységen/ keresztyénségen belül és azon kívül is. Majd a sokszínű, több központú, ugyanakkor globalizált világra tekintve kénytelenek vagyunk feltenni a kérdést, hogy a katolicitás teológiai igénye mennyire képviselhető. Ezen túl persze konkrét modelleket is keresünk, hogyan élhető meg a katolicitás helyileg és világméretekben.

A magyarországi helyzet esettanulmányként fog szolgálni a katolicitás helyi megélése szempontjából. Végül pódiumbeszélgetés segítségével foglaljuk össze az elhangzottakat.

A program a várható 70-80 résztvevő számára lehetőséget kíván nyújtani a vendéglátó országgal és egyházakkal való ismerkedésre is: budapesti városnézéssel, vasárnap, augusztus 24-én egész napos kirándulással (Veszprém, itt istentiszteleteken való részvétel, Balatonalmádi, Pannonhalma) és az Ökumenikus Tanács által adott fogadással.

Végül személyes vallomásként hadd jegyezzem meg: Jel 7,9-10-nél szebben aligha lehet kifejezni sokféleség és egység viszonyát. Minden nemzetből, törzsből, népből, és nyelvből valók egyformán Istent és a Bárányt dicsőítjük, dicsőítsük.

Bővebben
Szentpétery Péter