A bensheimi ökumenikus intézet 59. éves konferenciája

 

A német protestáns egyházak bensheimi ökumenikus intézetének 59. éves konferenciáját február 27-28-án tartották. Ennek témája megemlékezés volt Husz János halálának közelgő 600. évfordulójáról (július 9.) és általában a konstanzi zsinatról (1414-1418). Jürgen Miethke ny. heidelbergi történész professzor a konstanzi zsinat történelmi hátterét elemezte. A zsinat mindhárom pápa lemondatásával (XIII. Benedek, Avignon; XXIII. János, Pisa; XII. Gergely, Róma) megszüntette a nagy egyházszakadást (1378-1416), helyreállította az egyház egységét. A zsinat döntéseiben ésszerűségre törekedett, „nem volt sem eszkatologikus, sem utópisztikus áttörés”. Volker Leppin, a tübingeni egyetemen a reformáció történetének professzora a reformáció előzményeiként a pápai hatalom korlátozottságát és korlátozását valló teológusok gondolatait mutatta be. William Occam többek között azt állította, hogy az egyházat csak a nők is megtarthatják. Pierre d’Ailly bíboros Krisztus mint caput essentiale ecclesiae hangsúlyozásával kívánta relativizálni a pápai hatalmat. Francesco Zabarella bíboros, a zsinat résztvevője szerint az egyház congregatio fidelium, a pápának is alá kell vetnie magát neki. Luther majd nyomatékosítja, hogy hitbeli dolgokban a zsinat is tévedett, és a Szentírás marad az egyetlen zsinórmérték. Luther többek között így emlékezik meg: „Eddig tudtomon kívül minden Husztól tanítottam és tartottam.” Husznál persze a megigazulás nem játszik központi szerepet, gyakorlatilag nem kérdés. Jiri Just és Jaroslav Sebek, a Cseh Tudományos Akadémia kutatói Husz örökségének hazájában történő ápolásáról szóltak. A Cseh Testvérek első két nemzedéke alig-alig említi. Az utraquisták 1524-ben külön írásban ünneplik, egyszerre fontos lesz, 1541-ben pedig rá vezetik vissza a gyülekezetet. Zinzendorf valószínűleg nem olvasta Husz műveit, de Comeniustól az életét igen. A huszitizmus fő hőse 1848-ig Žiska volt. 1869-ben, Husz születésének 500 éves jubileumára nagy ünnepséget rendeztek szülőfalujában. Az új csehszlovák állam nemzeti hősnek tekintette, 1925-ben halála napját nemzeti ünneppé nyilvánították. 1939-től a náci megszállás elleni tiltakozás jelképe. 1948-tól a kommunista rezsim új tartalmat próbált adni Husz munkásságának mint a kizsákmányolókkal szembeszálló népi hősnek. Lutherrel szemben Müntzerhez hasonlították mint aki végig a jó oldalon állt. II. János Pál 1990-es csehszlovákiai látogatásán sajnálattal emlékezett meg Husz haláláról és az azáltal okozott sebekről. Václav Hável számára Husz az értelmiség világ iránti felelősségét testesítette meg. Husz írásai közül a Konstanzból írt levelei a leginkább szívbe markolóak, a zsinat utáni terveivel. Martin Rothkegel, az elstali baptista teológiai szeminárium egyháztörténész professzora Husz protestáns recepciójáról beszélt. Luther maga is azt mondta, hogy ha korábban is ismerte volna Husz műveit, már a lipcsei dispután (1519) egyetértett volna velük. Csehországban 1520-ig csak három rövid írása volt forgalomban. 1524-től jelentek meg művei német fordításban. Flacius 1558-1568 között három nagy kötetben jelentette meg az ő és Prágai Jeromos műveit, ez a XIX. század közepéig, Jan Palacky munkásságáig mértékadó volt. Friedrich Schweitzer, a tübingeni egyetem valláspedagógia-professzora a protestáns mártírokról mint lehetséges példaképekről beszélt. A mai 21 évesek 2 százaléka választ történelmi hőst példaképnek, ha egyáltalán választ valakit. Dietrich Bonhoeffernek és Martin Luther Kingnek is tehát alig-alig van ilyen funkciója. Még a Bonhoeffer nevét viselő gimnáziumok is olyasmiket hangsúlyoznak a névadó kapcsán, amelyekhez nem szükséges a keresztény vértanúnak lenni: szolidaritás, konfliktuskezelés, tolerancia. Andrea Strübind, az oldenburgi egyetem baptista egyháztörténész professzora a „gyógyító emlékezés” esélyeit és kockázatait elemezte. Az eljárást eredetileg karizmatikus-pünkösdi körökben az átmeneti, konfliktus utáni társadalmak számára találták ki. Így például Dél-Afrikában, Észak-Írországban és Romániában is foglalkoztak vele. Egy mondatban: az ősök hibái, bűnei miatti rossz lelkiismeret, úgy is mondhatjuk, poszttraumás stressz gyógyításáról van szó. Az Ökumenikus Charta is ajánlja. A Lutheránus Világszövetség strasbourgi ökumenikus intézetében 2017-re tervezik az evangélikusok és a mennoniták történetének közös feldolgozását. A reformáció területén legalább háromezer újrakeresztelőt, köztük sok nőt ítéltek el eretnekként és végeztek ki.

Befejezésül hadd idézzem Reinhard Frieling, az intézet egykori igazgatója (1981-1999) hozzászólását: „Kit, mit ünnepelünk 2017-ben? Krisztust – 2017 (is) Krisztus-év.”

Szentpétery Péter